Egy közönséges edényalátétet készültem festeni, de végül a maniám kiütközött rajtam - s a kerámiámon, mert ugye a a kerámiám én vagyok. Bár itt még befejezetlenül, csak úgy mint én magam. Remélem egyszer én is kész leszek, - na persze pozitív értelemben, nem úgy, hogy kikészülök vagy elkészülök az erőmmel - ami persze közel sem jelent majd befejezettséget, csak valami ahhoz közelítő állapotot, amilyennek a Jóisten s vele én, álmodom magam.
Az az arc...!
VálaszTörlésNagyon messzire réved a tekintete...
Lehet, hogy most tényleg ilyen a lelkiállapotod, de én tudom, hogy ott szokott bujkálni a szemed sarkában egy kis huncut szikra és vidámság...
Én láttam!
Amúgy gyönyörű minden ízében!