Élet a halál után

Hogy van-e élet a halál után, hogy van-e odaát, és hogy az milyen, ha van, erről sokan sokféle képpen gondolkoznak. Én hiszem, hogy van, de amiről biztosan tudjuk, hogy létezik, az az itt maradt életünk a halál után. Nyomokat hagyunk mások életében és lelkében, a gyerekeinkében mindenképp és ezek a nyomok ... nos, ezer félék lehetnek. És nyomokat hagyunk magunk után a tárgyainkkal is. Meg nem semmisített fotókkal, levelekkel. Mit üzen vajon valaki azáltal, ha itt hagyja élete ezen nyomait? Mit kezdejen az utód -akar-e utód lenni egyáltalán és lehet-e nemutód? Mit kezdjen az örökös -aki óhatatlan, bár nem akarva, örökölt ezt-azt: géneket, beidegződéseket, viselkedési mintákat, - és leveleket amiből egy sosem ismert arc, egy ismeretlen bár valójában és elvileg a legközelebbi és legjobban ismert rokon képe rajzolódik ki. Meg egy sorstöredék, egy élet néhány pillanata az élet -az én életem - előtti élet idejéből (is). Tudtam, hogy nem ismerem őt eléggé, mert sosem hagyta, hogy annak ismerjem aki. Tudtam, hogy mindenki másnak ismeri, mint én, mert ők még annyira se láthattak az álarc mögé. Volt valaki, aki talán nem akart lenni. Voltak akik nyomokat hagytak a lelkében és az életében és ezekkel a nyomokkal nem tudott mit kezdeni. Miért hagyta itt a leveleket? Mit akart vele? Mi ez? Elkésett vallomás? Nem mert, de vágyott kitárulkozás? Dac? Ó, igen valójában ilyen voltam, ilyennek kelett volna szeretni engem? Vagy egy utolsó tőrdöfés? Sosem fogod valójában megtudni én ki voltam s te ki vagy?

Sok a kérdés, de legyen már csak egy: vajon tud-e az utód, az örökös a rajta hagyott mintákkal más lenni, másfajta nyomokat hagyni az új örökösöknek, az új örökösökön? Válaszok nincsenek, csak sejtések és találgatások. De ha van élet a halál után, talán akkor majd odaát a válaszokat is megkapom.