Mosolyogjatok rájuk!


Úgy 20-25 évvel ezelőtt ültem a 2-es villamoson, szemben velem egy öreg hölgy. Nagyon komor lehetett a tekintetem, mert egyszer csak a hölgy megszólalt:
- Mosolyogjon, higgye el, rögtön könnyebb lesz minden, a világ pedig szebb!- Olyan természetesen, nem kioktatóan, nem is negédesen szólított fel, vagy inkább kért meg arra, hogy ragyogtassam fel mosolyom, :-) hogy nem tudtam nem elmosolyodni. Az öreg hölgy valószínűleg már az angyalok közül nézeget le ránk és próbál a fülünkbe sugdosni, ha túl komorak vagy gondterheltek vagyunk. Én pedig lassan magam is öreg hölgy leszek, aki megpróbálja arra buzdítani a világot, hogy tegye azt szebbé egy mosollyal és egy kis segítséggel. Mert egy kicsit szinte mindig mindannyian tudunk segíteni.

Igen, kérni szeretnék tőletek. És igen, merek kérni tőletek, mert megtapasztaltam, hogy ha sok kreatív ember odaáll egy-egy jó ügy mellé és csodálatos volt ezt átélnem veletek (lsd: barátságtakaró, mesetarisznyák). (Ugye milyen érdekes, hogy a kreativitás mennyire összefonódik az adás, az örömszerzés vágyával?) Van egy alapítvány, amelyik azt a küldetést vállalta, hogy segít hidat építeni az ún. sérültek és az ún. nem sérültek közé. (Szerintem, egyébként olyan ember nincs, aki nem sérült, vagy aki normális, de ezt most nem ragozom.) Ennek az alapítványnak, a Mosolyországnak szeretnék segíteni. Mint nagyon sok alapítvány ők is hitből és elszántságból élnek, és persze pályáznak, de nincs mindig elég vagy megfelelő pályázat. Június első hétvégéjén a Könyvhét idején lesz egy sátru(n)k Pestszentlőrincen, ahol szeretnénk egy kicsit felhívni a figyelmet a tevékenységükre és szeretnénk apró tárgyakat árusítani, amiből egy kis pénzük is összegyűlhet. Ez, ami egy ilyen kis vásáron összejöhet pont arra lehet elég, hogy erőt merítsenek látva, hogy vannak, akik hasonló képpen gondolkoznak, mint ők és akik szeretnének nekik segíteni, ha csak egy kicsivel is. És még arra lehet elég, hogy ősszel, amikorra egy nagyobb szabású rendezvényt tervezünk, a kerületieknek ismerősen csengjen a név Mosolyország, tudják, hogy miért vannak ők és eljöjjenek, hogy megismerjék a mások mosolyát és visszamosolyogjanak rájuk.

Szóval, arra kérlek benneteket, hogy ha úgy érzitek egyet értetek az alapítvány céljaival és van egy kis extra energiátok, készítsetek nekünk bármilyen kicsi, apró tárgyat, amit a vásáron eladhatunk, vagy esetleg egy nagyobb adományért köszönetként cserébe adhatunk. Nincs más megkötés, csak hogy a szívetek legyen benne! :-) Lehet egy hűtőmágnes, horgolt nyakbavaló, kulcstartó, festett kavics, bármi. Ha tudtok minket ilyen formán támogatni, küldjetek nekem egy emailt és megbeszéljük, hogy juthatnak el a tárgyak hozzánk május végéig.

És nagyon köszönöm, ha a kérésem-felhívásom terjesztitek, a logót kiteszitek!

És még annyi: azok között, akik támogatják ezt a kezdeményezést egy apró tárggyal, kisorsolok 3 db, szintén nem túl nagy, ám de igen míves és értékes kerámiát!!! Hajrá!

Megjegyzések

  1. Szeretnék jelentkezni! :) A mail címemet tudod. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az eddigi kedves felajánlásokat! <3 Ez egy szív!:-)(Most tanultam az ifjúságtól, hogy így kell szivecskét rajzolni a billentyűzettel.:-)

    VálaszTörlés
  3. Szeretném elkérni a címeteket, küldd el légy szíves a mailcímemre! Szép kezdeményezés!

    VálaszTörlés
  4. Szia! Mammkától találtam ide,és én is szívesen küldök valamit:))

    VálaszTörlés
  5. Én is szeretnék egy postázási címet, ahova küldhetem a valamit! :))

    VálaszTörlés
  6. Mivel azért az idő szerencsére nem sürget,jelentkeznék én is.Maj írom az email címemet.

    VálaszTörlés
  7. Szívesen küldök én is valami apróságot.
    Posta címet kérhetek?

    VálaszTörlés
  8. Én is jelentkeznék. Szeretnék e-mailcímet és postacímet kérni, ahova majd küldhetem az apróságot.

    VálaszTörlés
  9. Szívesen és örömmel csatlakozom én is.

    VálaszTörlés
  10. Én is szeretnék kérni postai címet
    látom sokan vagyunk így, megoldható lenne, hogy közvetlenül elérhető legyen mindenki számára, ne egyenként kérjük el? (butaságot kérek?)

    VálaszTörlés
  11. Közben megtaláltam, bocs, erre jó lesz? monika@agoston-papp.hu

    VálaszTörlés
  12. Én is csatlakozom, küldöm az e-mailt.

    VálaszTörlés
  13. Én is szeretnék csatlakozni, ezért egy postázási címet én is kérek.

    VálaszTörlés
  14. Én is küldök szívesen valamit!
    Egy címet kérnék hogy hová....
    kalman.elod@freemail.hu

    VálaszTörlés
  15. Én is kérem a postacímet! Köszönöm.
    andimonica@yahoo.com

    VálaszTörlés
  16. Én is szívesen csatlakozom, kisebbik lányom mozgássérült, már csak ezért is fontosnak tartom a kezdeményezést!!!
    baloghbeata76@freemail.hu

    VálaszTörlés
  17. Én is szívesen csatlakozom! Pedagógus vagyok, nagyon fontosnak tartom a kezdeményezést!Küldtem e-mailt! Zsuzsa

    VálaszTörlés
  18. Szia, én is csatlakoznék, kaphatok egy postacímet? Ráadásul Pestszentlőrincen élek! :)))

    VálaszTörlés
  19. Közöttetek a helyem!
    Jelentkezek, és az oldalamra is kiteszem!
    :)

    VálaszTörlés
  20. Én is nagyon szívesen készítek és küldök valamit!Személyesen is érintett vagyok.Erre az email-re várom a posta címet:
    hibeka@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Szeretnék csatlakozni. A frímélre seta névre kérek címet.

    VálaszTörlés
  22. Én is csatlakozni szeretnék! Kérnék egy postacímet is:)
    hor.anna.maria@gmail.com

    VálaszTörlés
  23. Én is kérnék egy postacímet!:)
    meli.erdos@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. Itt vagyok, és jelentkezem. :DD

    VálaszTörlés
  25. Mosolyra és szemléletformálásra szüksége van mindenkinek!
    Szívesen csatlakozom én is!

    VálaszTörlés
  26. Én is jelentkezem.
    f.kriszti65@citromail.hu

    VálaszTörlés
  27. Én is szeretnék jelentkezni!
    furchtgabriella@t-online.hu

    VálaszTörlés
  28. Mónika, feladtam postán tegnap a két kiló festett kövemet, kérlek jelezz, ha megérkezett:)))))

    VálaszTörlés
  29. Jutkától hallottam... Kaphatok egy címet? Valami aproságot én is küldenék....

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése