az első lépések az úton
Már több mint egy hete itthon vagyok és azóta birkózom a szavakkal, hogyan mondhatnám el a családtagoknak, barátoknak hogy mit éltem át a zarándoklatunkon? "Jó volt?"- kérdezgetik sokan és ettől a kérdéstől mosolyognom kell, mert valahogy olyan vicces ebben a viszonylatban. Persze, tudom, hogy ők is ugyanúgy a szavakat keresik, mint én. Most igazán szeretnék remek író lenni, aki szép, egyszerű szavakkal érzékeltetni tudja, hogy mi történt vele és benne élete egyik legnagyobb élménye során. Én valószínűleg csak eldadogni tudom, amit el egyáltalán meg tudok osztani veletek, de mivel többen kértek rá, hát teszek egy suta kísérletet.
Igen, jó volt. Néha nagyon nehéz volt, sőt még annál is nehezebb. És valahogy mégis könnyű volt. Talán, a szüléshez hasonlítanám az egész utat. Fájdalmas volt, kínlódtunk, testileg is, lelkileg is, de közben mégis olyan jó volt. Olyan igazán örömteli.Nem csak a végén, már közben is. Jó volt felülkerekedni a szenvedésen, jó volt örömünket lelni egy szép pillanatban, erőt meríteni egy jó szóból, egy megtalált jelből. Jó volt benne lenni ebben a csodálatos nagy folyamatban, az újjászületésünkben. Szinte minden napra jutott egy olyan találkozás, ami felemelte a lelkünket, átlendített a holtponton. Nagyon sok segítőkészséggel, kedvességgel találkoztunk. Mondjam, hogy szeretettel? Mondom.És jó volt csendben lenni. Befelé figyelni. Jó volt, hogy nem volt semmi dolgunk, csak menni. Jó volt kiszakadni a zajos, pörgő, rohanó, kapkodó, magamat soha utolnemérő mindennapokból. Jó volt, hogy minden olyan egyszerű lett. És tiszta. Világos. Jó volt megérkezni Hozzá és leírhatalan volt meghallani Őt.
Az úton ez volt a legkisebb akadály...
...vagy ez?
Két hétig jó idő volt és tűzött ránk a nap...
...de aztán jött a hideg szél és vert minket az eső...
... olyan hideg köszöntött be, hogy sapkában dideregtünk a szálláson ...(a sapkát ajándékba kaptam a fehér pulóverrel együtt St Coronában a szállásadónktól, hogy a hirtelen beálló télben ne fagyjak meg)
...és a rezsó melegével próbáltuk szárítani átázott felszerelésünk...
De semmi nem szeghette kedvünk!Ez a tábla főleg nem!
Ez viszont kifjezetten feldobott!Mert egyszer csak megérkeztünk! Tényleg megérkeztünk!
Az út legfontosabb pillanata számomra: ebben a kukában otthagytam mindent, amitől meg akartam szabadulni. Úgy legyen!
Nagyon vártam már a beszámolót, bár érzem hogy leírhatatlan az élmény. Nagyon büszke vagyok rátok. Ez egy fantasztikus teljesítmény, nem is inkább a testé, hanem az akaraté, léleké. Örülök, hogy sok jó emberrel találkoztatok és hogy a barátotoknak mondhatom magam. DoKi
VálaszTörlés