Mesét mondok, dí, dá, dú ....

...issza füled, nagyszájú! - Bírjátok a képzavaros mondókám?:-)

Mostanában olyan mesés hangulatban vagyok, én is. Talán Gabi csiklandozta elő belőlem a játékosabb, gyermekibb oldalam , amikor felhívását közzé tette. Bár mindig is szerettem egy ici-picit groteszkbe hajló, a földitől elrugaszkodó, a bensőnkben meséket elindító tárgyakat csinálni a komolyabb dolgok mellett, a gondolat, hogy gyerekeknek, egy ilyen házba készíthetnék valamit, munkavággyal teli izgalommal töltött el. A párna varrása közben átbillentem egy másik világba és fél lábbal ott is maradtam. A bögréimet gyakran festettem tündérországnak, mesebeli tájnak, de most valahogy különösen jól esett. A bögre, a csésze, az ivócsanak számomra kitüntett tárgyak, bár látszólag nagyon is hétköznapi és jelentéktelen dolgok. Hányszor iszunk meg kapkodva, rohanva egy kávét műanyag vagy ócska, esetleg egyenes ronda bögréből?! Pedig ezeknek a tárgyaknak a hétköznapi életünkben lehetne az a szerepük, hogy egy pillanatra kirgadjanak minket a mókuskerékből, hogy arra késztessenek, hogy hagyjuk a gondolatainkat elkalandozni nyugodtabb, derűsebb tájak felé. A japánoknál ez kifejezett célja és feladata volt a teáscsészének. És ez nekem tetszik. És persze ahogy sok út vezet az igazsághoz, néha egy mesemondó bögre, máskor egy kékmadaras, megint máskor egy lendületes kacskaringós emlékeztethet minket az élet fontos dolgaira. Nekem most éppen ezek a gyerekes bögrék esnek jól. Egyik kedvenc költőm és kedvenc repülő alkalmatosságom, amit az ember a nem létező szárnyai helyett alkotott magának, ihlették ezeket.( A bögrék még égetetlenek.)