Szóval az úgy volt, hogy elteltek az ünnepek, és hogy az év jól kezdődjön, a férjem kivett néhány nap szabadságot és amíg a gyerekek az iskolapadot koptatták, mi kettecskén buliztunk. Megnéztünk egy csomó kiállítást és túráztunk az ebekkel. Annyira jó volt, hogy ez idő alatt eszembe se jutott, hogy bloggolhatnék is.Aztán jöttek a dolgos napok, de hát a kerámia nem egy ripsz-ropsz műfaj, meg amúgy is most a próbálkozások, kísérletezgetés idejét élem, nincs még semmi igazi mutatni valóm - gondoltam, míg el nem hívott látogatóba egy ismerősöm. Belépve hozzá rácsodálkoztam a szebbnél szebb kerámiáira és hogy milyen meghitté varázsolják az otthonát! Irtó megörültem, hogy lám, mégis csak milyen szépeket tudok én csinálni és még se hiába dolgozom! Le is akartam fényképezni az összes szépséget, hát nem bedöglött az fránya vaku! S mivel igen csak fényhiányos időket élünk, nem tudtam a lakásban használható képeket csinálni.
Akkor elkezdtem keresni a régi albumokat, hogy összehozzak egy retrospektív bejegyzéssorozatot, ha kiállítást nem is, de se égen, se földön nem találom a régi munkáim képeit őrző albumokat! Ettől el is keseredtem egy kicsit, de aztán rágondoltam Hamvas Bélára és nem keseregtem tovább. Sőt, még a remény is belém költözött, hogy talán csak bujócskáznak velem azok a fránya albumok és nem vesztek el örökre!
Végül nem maradt más ötletem, mint hogy lelopjak egy képet a saját honlapomról, egy réges-régi teáskannáét, ami valahova külföldre vándorolt, de én még ma is nagyon szeretem.
(P.S: Drága Kinga és Ágnes, benneteket meg külön szeretettel ölellek!)
képzeld! én kedden hittem azt, h elhagytam a táskámat. már végig is futtattam az agyamban, h mi az, ami benne volt és pótolni kell. a szemüvegem és a pénztárcám hál' Istennek nálam volt. egy étkezdébe ültem be ugyanis ebédelni. már bele is nyugodtam a veszteségbe és majdnem ki is sétáltam a helyről, amikor a messzi távolban, megpillantottam az én gyönyörűségemet. oda is rohantam, az ott ülő kislány megrökönyödésére, majd egy 'oh, de hülye vagyok!' felkiáltással visszamentem az asztalomhoz. ugyanis az történt, h először egy másik asztalhoz ültem le, de aztán megüresedett egy hely, fantasztikus kilátással, és én kilőttem, h nehogy más elfoglalhassa. a táskám meg ott felejtettem. miközben 'nem találtam' a táskát, már a kedves, középkorú hölgynek is megbocsátottam, aki előttem ült az asztalnál, h 'ellopta' a táskámat. sőt, egészen tisztelni is kezdtem érte, h milyen észrevétlenül tette és még akkor egy kedves mondattal el is tudott búcsúzni tőlem. meg lesznek azok a fotók!:)
VálaszTörlésnagyon örülök, h minden rendben veled, veletek, és hogy szerelemben élsz a férjeddel. nagyon nagy kincs a szerelem és folytonosan táplálni kell a tüzet. én csak most kezdek rájönni, h mi mellett mentem el, amíg nem vágyakoztam egy igaz társra, egy Istentől kapott szerelemre.:)
Szia,
VálaszTörlésÓ de jó napjaitok, óráitok lehettek...kincs
...és ha már teáskanna, akkor csak szólj bátran, ha elkezdhetjük tervezni a mi kannánkat :) Szép estét! Andi
Na, ez hiányzott a reggeleimen. Minden reggel, ahogy beérek a munkába, nézem a blogodat. Örülök, hogy ma volt, mit olvasni. Puszi: Sajátnőd
VálaszTörlésVannak barátok, aki évekig nem találkoznak, aztán mégis ott tudják folytatni, ahol legutóbb abbahagyták :-) egy kis blogtalanítás igazán nem számít, főleg ha feltöltődésre fordítottad az időt:-)
VálaszTörlésez milyen gyönyörű...mostantól rajongód vagyok, jól körül is nézek és persze örülök, hogy idetaláltam :)
VálaszTörlés