Elmaradtam a folytatással, pedig a boldoggá avatás igazán remek apropó lett volna...de hát ember tervez, Isten végez. :-) Az elmúlt időkben isten fontosabb feladatokat adott nekem, mint a blogom akkurátus vezetése. De íme most jószívvel invitállak benneteket az alább sorok olvasására és a fölöttük való elmélkedésre. ( A kiemelések tőlem., ami pusztán annyit jelent, hogy ebben a pillanatban épp ezek a mondatok regadtak meg leginkább.)
Termékeny kapcsolat az Evangélium és a művészet között
Minden művészi intuíció abból indul ki, amit az érzékek észlelnek, és arra törekszik, hogy átlátva a valóságot értelmezze a benne rejlô misztériumot. Az intuíció az emberi lélek mélyébôl fakad, onnan, ahol a törekvés, hogy értelmet adjon a létének, találkozik a szépségnek és a dolgok egységének észlelésével. Minden művész közös tapasztalata az áthidalhatalan különbség a mégannyira sikerült mű és a szépség mindent fölülmúló tökéletessége között, amit az alkotó tevékenység csúcspontján megpillantottak: mindaz, amit festményben, szoborban vagy bármi alkotásban kifejezhettek, csak árnyéka annak a ragyogásnak, ami lelki szemeik elôtt néhány pillanatra fölvillant. A hívô nem csodálkozik ezen: tudja, hogy néhány pillanatra beletekinthetett a fényesség azon mélységébe, melynek ôsforrása Isten. Kell-e csodálkozunk rajta, ha a szellem oly elfogódott lesz, hogy csak dadogva tudja kifejezni magát? Leginkább a művész kész arra, hogy beismerje korlátait és magáévá tegye Pál apostol szavait, aki szerint: "Isten nem kézzel épített templomokban lakik... Ezért nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kôhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló." (ApCsel 17,24. 29) Ha már a dolgok belsô valósága áthatolhatatlan az emberi képességek számára, mennyivel inkább megközelíthetetlen Isten a maga kifürkészhetetlen misztériumának mélységében!
Más természetű a hitbeli megismerés: személyes találkozást téltelez föl Istennel Jézus Krisztusban. De ez a megismerés is meríthet hasznot a művészi intuícióból. Nagyon gazdag példák a hitben magasba emelkedô esztétikai szemlélôdésre Beato Angelico képei. Ugyancsak sokatmondó az az eksztatikus dicsôítés, melyet Assisi Szent Ferenc, miután a Verna hegyen megkapta a stigmákat, egy pergamendarabkára kétszer is leírt: "Te vagy a Szépség... Te vagy a Szépség!" Szent Bonaventura így magyarázza: "Ô a szép dolgokban mindig a Legszebbet szemlélte, s miközben követte a teremtményekben látható nyomokat, mindig a Szeretettet kutatta".
Hasonló megközelítés látható a keleti egyház lelkiségében, ahol Krisztust "a Legszebbnek, minden halandónál Szebbnek" nevezik. Nagy Szent Makariosz így magyarázza a Föltámadott megdicsôítô és szabadító szépségét: "A lélek, akit megvilágosít Krisztus arcának elmondhatatlan szépsége és ragyogó dicsôsége, betelik a Szentlélekkel..., egészen szemmé, egészen fénnyé, egészen arccá válik."
Minden igazi művészet a maga sajátos módján az ember és a világ legmélyebb valóságát közelíti meg. Ezért nagyon értékes utat jelentenek a hit horizontján is, ahol az emberi lét és történelem megtalálja teljes jelentését. Épp ezért kellett az igazság teljességének ahogy az Evangéliumokban megmutatkozik a művészek érdeklôdését kezdettôl fogva fölkeltenie, hiszen ôk természetüknél fogva fogékonyak mindarra, ami a valóság belsô szépségét kinyilvánítja.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése