Levél a művészeknek 7.

Ókersztény Mária ábrázolás (ún. Orans) egy római katakombából

A kezdetek

A kereszténység kezdetben azzal a művészettel találkozott, mely a klasszikus világ érett gyümölcse volt, annak esztétikai törvényeit fejezte ki és értékeit adta tovább. A hit a keresztényektôl a művészet területén éppúgy megkívánta a megkülönböztetést, mint az élet és a gondolkodás kérdéseiben, s e különbségtétel tiltotta az automatikus átvételt. A keresztény ihletésű művészet ezért szinte észrevétlenül kezdôdött, szorosan kapcsolódva a hívôk igényéhez olyan jelek kialakítására, melyekkel a Szentírás alapján a hit titkait ki tudták fejezni, és olyan szimbólumgyűjtemény megalkotására, mellyel fôleg az üldözések nehéz idôszakaiban fel tudták ismertetni magukat és igazoltatni tudták egymást. Ki ne emlékeznék azokra a szimbólumokra, melyek egyúttal a festészet és szobrászat elsô emlékei is lettek? A hal, a kenyér, a pásztor misztériumokra emlékeztettek, s szinte észrevétlenül egy új művészet alapjai lettek.

Szent Márk evangelista a rossanói Codex Purpureusból

Amikor Nagy Konstantin engedélye lehetôvé tette a keresztényeknek a szabad megnyilvánulást, a művészet a hitvallás kedvelt formája lett. Az elsô virágkor a hatalmas bazilikák építésével kezdôdött, melyeknél felhasználták az ókori pogányság építészeti ismereteit, de illesztették az új kultusz követelményeihez. Hogyne említenénk legalább a régi Szent Péter- és a Lateráni bazilikát, melyeket maga Nagy Konstantin építtetett! Vagy a pompás bizánci művészet példájaként a Jusztinianosz császár által Konstantinápolyban épített Hagia Szofiát!

Miközben az építészet megalkotta a szakrális teret, az igény, hogy a misztériumot az egyszerű emberek számára is megközelíhetôvé tegyék, lassanként a festészet és szobrászat alkalmazásához vezetett. Ugyanakkor megtörténtek az elsô szónoki és zenei próbálkozások. Szent Ágoston sok kérdés között a muzsikáról is írt. Hilarius, Ambrus, Prudentius, Szír Efrém, Nazianszoszi Gergely, Nolai Paulinus hogy csak néhányat említsünk a keresztény költészet elsô mesterei közül, kik nemcsak teológiai, hanem irodalmi szempontból is nagy értéket képviselnek. Ars poeticájuk alkalmazta a klasszikusoktól átvett formákat, de életerejét az Evangéliumokból merítette, ahogy Nolai Szent Paulinus találóan mondja: "A mi művészetünk az egy hit, és a mi muzsikánk Krisztus". [12] Valamivel késôbb Nagy Szent Gergely a maga Antifonáriumával megteremtette a föltételét egy olyan eredeti egyházi zene szerves fejlôdésének, amit róla neveztek el gregoriánnak. A gregorián ének ihletett dallamaival a következô századokban a szent misztériumok liturgikus ünneplésekor az Egyház hitének sajátos kifejezôje lett. Így kapcsolódott a szép az igazhoz, hogy a lelkeket a művészet az érzékelhetô világból magával ragadja az örökkévalóba.

6 sz.-i kopt ikon: Jézus csodatévő Szent Menasszal

Ezen az úton természetesen voltak nehezebb szakaszok is. A keresztény misztériumok ábrázolásának kérdése körül elkeseredett vita folyt az ókorban, s mint képvita vonult be a történelembe. A hívôk jámborságában már meghonosodott képtisztelet erôszakos tiltakozás célpontjává lett. A 787-ben tartott Niceai zsinat, mely a képek használata és tisztelete mellett döntött nemcsak a hívôk, hanem az általános műveltség szempontjából is történelmi esemény volt. A döntô érv, amire a püspökök hivatkoztak, a Megtestesülés misztériuma volt: ha Isten Fia belépett a látható valóságok világába, amikor embersége által hidat vert a látható és a láthatatlan világ közé, analóg módon föltételezhetjük, hogy a misztérium ábrázolása a jel logikája szerint tudniillik, hogy mint érzékelhetô utalás a misztériumra alkalmazható. A képet nem önmagáért tiszteljük, hanem mindig a tárgyra utal, amit ábrázol. [13]