Kinga kék készlete

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsit nagyot halló és nagyon kicsit szórakozott kerámikus. És volt neki egy kedves barátnője, Kinga, aki egyszer azt modta:
- Úgy szeretnék egy világos kék teás készletet! - legalábbis a keramikus így hallotta.
- Hát persze, hogy csinálok! - montam én, vagyis a kerámikus és képzeletemben abban a pillnatban megjelent nagymamám nefelejccsel díszített bögréje, és rögtön tudtam, hogy az, és csakis az lesz az én múzsám. Közben teltek, múltak a napok, a hetek és a hónapok. Kinga meg csak sóhajtozott, hogy mikor lesz már neki egy szép teás készlete! De ahhoz ki kellett állnia az igaz barátság próbáját, ami nem más mint a türelem. Mert bizony az a széllelbélelt, mindenbe belakapó, magát mindig túlvállaló kerámikus ki másnak a teáskészletét sorolta volna mindig hátra, hanem éppen a jóbarátét?! De egyszer aztán eljött a nagy pillanat és felhívta Kingát:
- Már majd nem kész a készleted, már csak megfestem és kiégetem, aztán lemázazom és kiégetem, aztán megaranyozom és még egyszer kiégetem és már kész is. És ugye világos kéket akartál?
- Dehogyis, Móni! Virágos kéket. Virágosat és kéket.
- Ajjaj, én világosat értettem, - szomorodott el a keramikus, mert annyira de annyira tele volt az ő lelke is, meg a teáskészleté is világos kékkel. Pedig azelőtt sose festett világos kékkel. vagy csak néha egy-egy pettyet. Ezért aztán még egy pár napig kerülgette a kannát, nézegette, forgatta, de csak nem bírta sötétkékkel megfesteni. Így született meg Kinga világos kék készlete, amely már csak arra vár, hogy kiderüljön vajon kell-e egyáltalán Kingának egy világos kék készlet?!