... és a mi kis falunk életéből. Engem nagy örömmel tölt el és - hangozzék bár patetikusnak - valódi példának tartom, hogy egy ilyen kicsi, eldugott falu lakói különböző rendezvényeket, versenyeket, bajnokságokat szerveznek. Nem várják apatikusan és tétlenül, hogy valakik helybe vigyék nekik a jót, az izgalmasat, a szépet, a szórakoztatót, hanem saját erejükből tesznek azért, hogy az életük színesebb legyen. Legutóbb kettes félmaratoni és pónifogathajtó versenyen izgulhatott a nagyérdemű Murgán. A legnagyobb forróság és por ellenére izgalmas és felemelő verseny volt .
A pónifogatosok között már egész fiatalok is indultak a felnőttek között. Szívmelengető volt őket nézni, a feszültséget, az izgalmat az arcukon. El is határoztam, hogy előbb-utóbb szert teszek egy kis gumikerekű szekérre és két lovacskára s megtanulok hajtani. Így fogom járni a környező dombvidéket ha már öregecske leszek.
A mi hajtón és fogatunk, aki nem csak sportemberként, de a rendezvény szíveként és motorjaként is jelen volt. Ő álmodta meg a murgai fogathajtó versenyt.
És az egyik kis kedvencemnek át is adhattam egy díjat.
De jó lehetett !
VálaszTörlésNem tudom, megkaptad-e az emailt a kiállítással kapcsolatban. Aug 15-én reggel 8-tól tesszük fel, addig kéne eljuttatni a Kondor művházba valami szépséget. Előre is nagyon köszönöm !!! Puszillak Gina