9. nap

Augusztus 24. kedd
Pápakovácsi - Nyárád

A pápai kórház megszüntetett kápolnájából egy kis falusi templomba mentette ki az üvegablakokat J. atya

Aug. 24. kedd
Pápakovácsi- Nyárád

Margit nővérrel reggel 7-re bemegyünk Pápakovácsiba misére. A szertartás után elbúcsúzunk tőle és immár őt is visszük magunkkal tovább az úton, csakúgy mint számos más embert és pillanatot, akik-amik valamiért sokat jelentettek nekünk.

Az út kényelmes volt - Istenem, mostmár ezt is elmondhatom! - amíg rá nem kell térnünk a Pápa-Sárvár főútra. Ettől kezdve folyamatos életveszélyben érezzük magunkat, ezért aztán beindul az imagépezet. Rettenetes érzés, ahogy a kamionok 100-120 km/órával döngetnek el mellettünk, szelük szinte belenyom az árokba. Ugyanakkor lehetetlenség letérnünk az útpadkáról. Ebben a helyzetben nem lehet mély és bensőséges beszélgetésbe elegyedni Istennel. Gépiesen mondogatom egész Nyárádig, hogy "Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Szűzanya védelmezz!" Közben néha még átsuhan az agyamon, hogy milyen jó, hogy ma ilyen hamar megérkezünk, kb 1 órára, egész délután csendben pihenhetünk, gondolkozhatunk majd.



A nyárádi plébános ad szállást nekünk, aki nagy örömmel fogad minket és mindent elkövet, hogy szórakoztasson minket. Bár ne tenné! Bár hagyna pihenni! Igaz, hogy ez a nap nem volt hosszú, se nehéz, leszámítva a kamionok okozta félelmet, de a kilenc napi menetelés után olyan jól esne csak feküdni és végig gondolni az eddigieket. De nem lehet. J. atya boldog, hogy vendégei vannak s nem lehet neki nemet mondani. Vagy mi nem tudunk. Autóval elvisz mind a 6 falujába (bevallom egyik nevére sem emlékszem), mind a 6 templomát megnézzük és végül még Pápára is eljutunk kedvenc henteséhez. Majdnem annyit autózunk délután, amennyit délelőtt gyalogoltunk. Van bennem egy kis ingerültség amiatt, hogy az atya keresztül húzta a számításaimat a kellemes délutánra vonatkozóan, ugyanakkor szégyenlem is, hogy így érzek, mert J. atya tényleg nagyon kedves. És azt hiszem kicsit magányos is és most élvezi a társaságot, a hallgatóságot. Reménykedem, hogy nem valami fatális egymás kedvében járás áldozatai vagyunk és ő nem azért teszi ki a lelkét, mert úgy érzi, hogy ezt kell tennie, szórakoztatni a vendégeket, miközben arra vágyik hogy a foteljában szunyókáljon.




Vacsorára rántottát kapunk és végül hulla fáradtan kerülünk ágyba. Hát, ez a nap nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. De melyik sikerül úgy? Szinte soha, semelyik. Vagy zűrősebb, vagy rohanósabb, vagy szétfolyóbb, vagy szürkébb vagy jobb vagy, vagy, vagy... Ez a nap ilyen volt és kész: a mozaik egy darabja, és ha bekerül a helyére, talán, majd összeáll a kép.

"Taníts meg számbavenni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére." (Zsolt 90,12)