11. nap

Kora reggeli fények Celldömöl határában

2010. aug. 26.
Celldömölk - Csénye (32-36km)

Zarándok utunk egyik "kilengése" volt a mai reggeli. De hát a szeretet ellenállhatatlan. :-)
Csaba autóval értünk jött Kemenesmihályfára a zarándokszállásra és elvitt magukhoz reggelizni. Királyi reggeli volt, mondanom se kell és még útravalót is csomagolt nekünk. Alig tudtam lebeszélni róla, hogy saját borából is adjon, ami ugyan nagyon finom és este szívesen innék belőle egy pohárral az egészségére - de hogy egész nap cipeljem! Nincs az a finom bor! Az ember egy ilyen úton minden fölöslegtől szabadulni igyekszik.Csak azt visszük, ami igazán fontos. Persze, a hátizsákból könnyebb kidobálni a lényegtelen dolgokat, mint a lelkünkből a fölöslegesen hurcolt régi fájdalmakat, sebeket.

A Ság-hegy, ahol Csaba bora terem

Gyönyörűek voltak a kora reggeli fények, amikor elindultunk a Ság-hegy felé és Sitkéig az út is nagyon kellemes volt. Ott azonban a postás néni, miután egy jót beszégettünk vele, valószínűleg félre értett minket és rossz irányba terelt. Algiritbánya felülről érintése helyett Gércén kötöttünk ki, jó néhány kilométert hozzátéve amúgy sem kevés napi penzumunkhoz. A fekete leves azonban csak ezután jött, mert a tűző napon kellett menetelnünk a 84-es főúton Sárvár felé, száguldó autók, kamionok oldalszelében. Elővettem bevált "mantrám" (Uram Irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Mária védelmezz!) és e szavakba erjébe vetett hittel igyekeztem Judit nyomában és az útpadkán maradni. Sajnos, valamit mi is elnéztünk, így még további kilométerekkel toldottuk meg az utat, mintha mazochisták lennénk.Pedig távol áll tőlünk minden önsanyargatás! Jó, nem minden. De a fizikai igen. Persze, a lelki az más. Abban jó vagyok.

ISZONYÚAN elfáradtam mire Csényére beértünk 3/4 4-re. Kb 2 órán keresztül csak feküdtem az ágyon zsibbadt félálomban, azt hajtogatva magamban, hogy "Nem szabad elaludnom, nem szabad elaludnom !" , mert akkor az éjszakám megint oda!Végül valahogy összekapartam magamban annyi erőt, hogy felhívjam Gábort és kérjem, hogy beszéljen hozzám, hátha észhez térek. Ez bevált, lassacskán visszatért belém a lélek. Kimostam a napi szennyest, majd megvacsoráztunk. Egy-egy kifli és kockasajt jutott mindkettőnknek és megettük azt a diákcsemegét is, amit még Szabolcs hozott, hogy kényeztessen minket. Akkor s azóta nem került rá sor, de most nagyon jól kiegészítette a vacsoránk. És megszabadultunk plusz 8 dkg-tól!

Judit szinte soha nem panaszkodik, legfeljebb a rossz jelzések, vagy a tévesztések miatt bosszankodik. Már kértem, hogy néha kicsit nyavalyogjon a kedvemért legalább, hogy ne érezzem úgy, én vagyok csak kripli! Mert ha lazán, minden gyötrelem nélkül végig lehet menni ezen az úton, akkor nekem miért fáj? Nos, eljött a nap, hogy nem egyedül szenvedek. Juditnak izomláza van a combjában. A vicces az, hogy nekem is! Hogy lehet ez? 11 napja gyalogolunk, 3 napja sík terepen. Miért pont most? Nem értem.

Szeretem az ilyen szelíd, békés tájakat

Elalvás előtt sorra veszem azokat, akik a füzetem elején vannak és imádkozom értük. Azért elfelejtek könyörögni, hogy jól tudjak aludni. Hiba. Amióta úton vagyunk még nem volt egy igazán nyugodt éjszakám. Minden reggel fáradtan és kialvatlanul ébredek és ez nagyon megnehezíti a napjaimat. Sajnos, ez az éjszaka sem kivétel. Éjjel 1-kor felébredek. A félelmeim megrohannak, újra elaludni nem tudok. Vergődök, kínlódok, kétségbe vagyok esve! Fáradt vagyok és semmire se vágyom jobban, mint egy jóízű alvásra! És elegem van ezekből a gyötrelmekből! Elegem van a kialvatlanságból, elegem van a démonaimból, melyek nem hagynak aludni! Félek, hogy teljesen ki fogok borulni, ha ez így megy tovább. Holnap hasonlóan nehéz nap vár ránk, mint a mai volt és nem tudom elképzelni, hogy fogom kibírni egy újabb álmatlan éjszaka után. "Bátor asszonyok maguk!" - ezt mondta a csényei polgármester, amikor a szállásunkat megmutatta. Próbálok ebbe a mondatba kapszkodni, de már kapaszkodni sincs erőm. Elesettnek és gyöngének érzem magam.