13.nap

aug.28. Szent Ágoston napja
Csepreg - Kőszeg kb 20 km

Élek. Mikor kinyitom a szemem egy buta mondat jut eszembe: Minden este hulla voltam, de minden reggelre feltámadtam. Ez tulajdonképpen bíztató. Ráadásul, ahhoz képest, hogy este milyen pocsékul voltam és hogy megint szörnyen telt az éjszakám többszöri ébredéssel, rémálmokkal és 3-tól már aludni se tudtam, egész frissnek érzem magam. Meglepő módon ma Judit az, aki nehezen, fáradtan kel és én vagyok, aki elsőnek elkészül. Ebből a jelentéktelen tényből erőt merítek, hiába no, öreg asszony nem vénasszony, csak nem hagyom magam legyűrni! A férjemre gondolok, az ő számomra hihetetlen energiáira. A rendkívül gyors regenerálódó képességére. Vajon vele milyen lenne együtt zarándokolni? Ő hogy bírná? Vagy egy ereje teljében levő, fiatal, sportos férfinak mit jelenthet ez az út? Mekkora erőfeszítést kíván tőle? Vajon a testi kínok segítik-e vagy hátráltatják a lélek haladását az úton? Beteg emberek járnak a fejemben - hányan, hányféle képpen élik meg a szenvedéseket. Van akit legyűr és kiéget a kín. Más meg hatalmas lelki adományokat kap általa. Min múlik? Született adottság? Elhatározás, hozzáállás, elfogadás, hit kérdése?

A mai nap könnyű út vár ránk, ajándék az előző két keserves nap után. Van időm és erőm útközben azokra gondolni, akik a legfontosabbak nekem. Van időm és erőm azon gondolkodni, hogyan és min kéne változtatnom az életemben. Magamon. Az erdőben sok gombázó embert látunk és egy kis szomorúság költözik a szívembe. Milyen kevés dolgot csinálok azok közül, amikre mindig vágytam. Nem gombászom, pedig még a tanfolyamot is elvégeztem. Nem élek olyan természetközeli életet, amilyet szeretnék. Nem ott élek és nem úgy, ahogy a vágyaim diktálnák. Mi tart vissza? A megélhetésért folytatott küzdelem? Az örökös "kell és muszáj", a kötelességek, a biztonság utáni vágy? A félelem, hogy nem sikerül? Hogy rossznak bizonyul a döntés, illúziónak a vágyott dolog? "Ne félj!Ne féljetek!" - állítólag ezek a mondatok 365-ször szerepelnek a Bibliában. Minden napra jut egy bíztatás. Mégis a félelmeink irányítják az életünket sok esetben. Meg a hitetlenség és a bizalmatlanság.

Erdei Madonna a Kőszeg felé vezető úton

Ahogy bandukolunk az erdőszélen egy idősebb gombázó pár beül az autójába, amit épp kikerülünk és indít. Én morgok az orrom alatt : -Nem igaz, hogy nem tudják megvárni, amíg elhaladunk mellettük! Ekkor észre veszem, hogy Judit mellé húzódik az autó és beszélgetnek. Kiderül, hogy a bácsi felajánlotta, elvisz minket Kőszegre. Megszégyenülök. Gyanakvás és előítélet, háromkeresztes mérgek az ember életében! A fuvart, természetesen, nem fogadjuk el, ez most nem az a helyzet.

Körülbelül 2-re már Kőszegre érünk, van idő egy kicsit pihenni. Juditot ez a mai rövid nap nagyon elfárasztotta. Szerintem nem ez az utolsó 20 km, hanem az előző 280. Komolyan aggódik a holnapi 28 km miatt. Őszintén szólva én is egyre jobban félek a hátra levő napoktól. Nyilvánvalóan kimerültek vagyunk és most már egyre magasabb hegyek között visz majd az út. De az én félelmeimnek most nem adok hangot. Lelkem mélyéről előkotrom az optimizmusom és bíztatom Juditot, aki először gyengül el igazán. Engem mindig az tesz erőssé, ha a másik gyenge.

Csendes pihenő

Este elmegyünk misére, abba a híresen szép templomba, aminek máris elfelejtettem a nevét.
A misével egy időben fúvós koncert kezdődik a templom előtti téren, ami még a csukott ajtó ellenére is jól hallatszik bent a templomban. 2 in 1 élmény. Szimbolikusnak érzem. A világ minden áron túl akarja harsogni Istent.

Alkonyat Kőszegen

A pap néhány sort idéz Arany János Epilógusából, melyek mintha rólam szólnának. Ha haza érünk, feltétlenül újra olvasom.

EPILOGUS

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

Bár nem Szent Jakab útján járunk, találkozunk vele is :-) Végül is ő a zarándokok védőszentje!