15.nap

Augusztus 30. hétfő
Kirschlag - St. Corona am Wechsell
kb. 30 km

Csendesen szemerkélő esőben indultunk útnak reggel Kirschlagból, ám az égi áldás hamarosan túlságosan is bőkezűen hullik ránk, hatalmas és sűrű eső formájában. Mi több a szél is neki vidámodik, és lelkesen csapja arcunkba a hideg csapadékot. Megfelelő térkép hiányában kérdezősködünk, egy hármas elágazásnál autókat állítunk meg. Többen ugyanazt az utat mutatják, ami a mi számunkra - a házilagosan nyomtatott, kisléptékű térképünk alapján - a leghosszabbnak tűnik. Egy hölgy bíztat minket csak arra, hogy vágjunk át az erdőn az a legrövidebb út. Még se merünk rá és az ösztöneinkre hallgatni - hiszen a többség mást mond. Meg is fizetjük az árát. Utólag bebizonyosodik, hogy a leghosszabb verziót "nyertük meg" a szakadó esőben és szélviharban.

Krumbachban betérünk egy kávézóba erőt és információt gyűjteni. Judit nem értékeli az időjárás "szépségeit" és megviseli, hogy rossz utat választottunk. Könnyű Katát táncba vinni: én sem tiltakozom hevesen az ötlet ellen, hogy közlekedési eszközre szálljunk. Vonat vagy busz után érdeklődik, amivel enyhíthetnénk a nap gyötrelmein. A válasz lehangoló, semmi sem jár erre, amivel Corona közelébe juthatnánk. Ez nap nem az nap, amikor segítséget kapnánk az égiektől. Vagy mégis? Egy sugárzó arcú, gyönyörű, angyali szépségű idős hölgy révén jön a segítség, aki látva törődöttségünket, mindössze ennyit mond: "Meg tudják azt maguk csinálni!" És ezt úgy mondta, hogy elhittük neki. A kávézó férfi vendégei már nem éppen égi tünemények, bár nagyon kedvesen, a maguk férfias módján, viccelődve öntik belénk a lelket. Egyikük pajzánul még azt is megkérdezi, hogy csak nem nászúton vagyunk?



Miután szétesett puzzle-darabkáinkból újra összeraktuk magunkat, ismét kimegyünk az esőbe és a szélbe. Otthonról kétségbeesett telefonok érkeznek, hogy vagyunk? A hírek szerint Ausztriát erős hidegfront érte el, még havazott is. Mindenkit megnyugtatunk, hogy itt nem esik a hó és nem fázunk, mert felfelé a hegyekben az esőkabát alatt nincs is olyan hideg. Igazából remekül vagyunk! Sőt a kedvünk is víg! A vidámság Königgseggnél tört ránk hisz a helység neve a magyar fül számára vicces áthallásra ad lehetőséget. Ráadásul a falu határában megtaláljuk az első Marizell felé mutató napsárga nyilat - ettől mintha tényleg a nap sütne ki. Hirtelen elérhető távolságba kerülni látszik uticélunk. Persze a hegyekkel együtt növekvő adrenalin szintünk is egyre bolondosabb kedvvel jár és ez a jókedv Aspangig ki is tartott. Ott én újabb mélyponton találom magam, ólmos eső helyett ólmos fáradtság tör rám. A presszóban megdöbbentő feliratra figyelünk fel és kiderül, hogy egy néhai templomban kávézunk. Hirtelen nem is tudom, hogy mit érzek. Szomorúságot, hogy egy szakrális helyet triviálissá tettek? Vagy örülök, hogy a funkció váltás ellenére még mindig Istent hirdetik a falak?



Kell is az erő, amit próbálok rejtett tartalékaimból elővarázsolni, mert Aspangtól több mint 300 métert emelkedünk 7 km alatt St. Coronáig. Derekas kaptató után érkezünk meg szállásunkra. Nagyon vágyunk valami meleg ételre, de étterem csak 4 km-re lenne. Házinénink először felajánlja, hogy autóval elvisz az étteremig és akkor csak visszafelé kell gyalogolnunk. Majd meggondolja magát és meghív vacsorára! :-)) Összedob egy finom kis gombalevest és süt néhány palacsintát. Végtelenül hálásak vagyunk, hogy megkímélt minket az újabb kilométerektől. Vendéglátóink kedvességének ez csak az első jele volt. Szobánkba térve örömmel észleljük, hogy meleg a radiátor, ázott ruháink, napi mosásunk így meg fog tudni száradni. Átmelegedett testtel és szívvel alszunk el.