Szökés

 (Ezt a képet jól nézzétek meg. :-)

 Tegnap délután hirtelen felindulásból elkövetett szökést hajtottunk végre az 1-es számúval. (1-es számú, mert ugye a személyi száma neki 1-sel kezdődik, egyes számú, mert ő volt az első szerelmem és egyes számú, mert abszolút No.1- ja az életemnek.) Tudván, hogy két napig nem fogjuk látni egymást, a szökés teljesen helyénvalónak tűnt. Sőt, gyermekeink is jóvá hagyták. Egy darabig tanakodtunk, hogy egykiállítás avagy a természet lágy öle legyen a cél, ám végül egy közeli városban kötöttünk, amely ifjonti szerelmünknek egyik fő tanúja volt. Évek óta nem játunk ott, csak átutazóban vagy vendégségben, de a tekergés a tekergő Duna partján vagy kanyargós utcákban rég elhalványult emlék volt tegnapig. Én kissé szorongva - ám ezt jól leplezve - hagytam magam elrabolni, enyhe nyomást érezve gyomorszájam tajékán, amiért véget nem érő teendőimet magukra hagyom. Szerencse, hogy így tettem. Felüdülve, mámorosan a színektől, a feltoluló szép emlékektől és az újra felfedezett szépségektől jöttünk haza. És még  Sajátnőm-barátnőmhöz is bekukkantottunk egy picit, hogy babájára ráterítsük a babatakarót.

Vajon, hol jártunk?