A kerámia alkotónapok régi és nem is olyan régi szép emlékeket idéznek fel bennem. Fiatal, mondhatni kezdő keramikusként évekig jártam nyaranként Mórra, ahol a kastély csodálatos barokk kútházában - igen a kastély kútja fölé egy házikót építettek - kerámia műhely van. Ott ízleltem meg először az együtt gondolkodás, az egymástól való tanulás és sok közös öröm és némi kudarc közben kialakuló közösségi érzés csodáját.Semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez, amikor egymás szebbnél szebb tárgyainak örülünk. De még abban is volt valami szép, hogy együtt bánkódhattunk, vagy akár sírhattunk, dühönghettünk egy rosszul sikerült mázazás, égetés okán, s aztán a feszültséget oldandó gyorsan egy kis ad hoc buliba fordítjuk az estét. A nyári alkotó telepek tagjaiból sokakkal kötöttünk életre szóló barátságot és szervezett keretek nélkül is összejártunk közös égetésekre, egy-egy nagyobb projekt megvalósítására.
 Később, mikor gyermekeim születtek nem hagyhattam hosszabb időre a családot, de egy idő után nagyon hiányzott az a fajta lelki bizsergéssel együtt járó alkotó tevékenység, amit addig csak Móron illetve a keramikus barátaim között tapasztaltam meg. Ugyanakkor nagyon vágytam új anyagok kipróbálására is. Így jutottam el egy patchwork tanfolyamra, ahol újra megéltem ezt a levegőt megtöltő örömteli vibrálást. Olyan szerencsés vagyok, hogy a tanfolyamon megismert "lányokkal" azóta is varrogatjuk a mi - teljességgel képzeletbeli, ám de mégis létező - barátságtakarónkat.  A varrás révén azután még több együttalkotási élményem volt, elsősorban Colette alkotónapjai révén és bizony itt is találtam új barátokat!

 Nem rég pedig eljött az ideje, hogy én is meghirdessem a saját alkotónapjaimat, amelyek megint új közösségi örömökkel ajándékoztak meg és nagyon inspirálnak! Ennek jeleit is mutatom majd hamarosan, de most álljon itt egy képes beszámoló az első kékmadaras  kurzus ím már tejes fényükben pompázó alkotásaiból.