Megpróbálom elmondani mi a bajom az újrahasznosítással, ami egyébként tök jó és pártolom és én is próbálkozom vele bizonyos mértékig. De van az a fura érzésem, hogy azzal, hogy elkezdtük az újrahasznosítást, tulajdonképpen valamilyen formában a valódi, a gyökeres változást odázzuk el, minden jó szándékunk ellenére. Ahelyett, hogy lesöpörnénk (képletesen) a boltok polcairól a környezetet károsító termékeket - ó, jaj, tudom, hogy lobbik, meg érdekek, stb - elkezdjük a szemeteiket kreatív módon, őrült ötletesen újrahasznosítani: magunkat is, őket is abba a hitbe ringatva, hogy tulajdonképpen nincs nagy gáz, hiszen a káros termékük újrahasznosítható, mi meg jó fejek vagyunk (miközben Ők, a Nagymenők valójában csak manipulálnak minket lelkes világmeváltókat). Tele aggatjuk a lakásainkat, meg a karácsonyfáinkat alumínium kapszlikból, műanyagkupakokból meg ki tudja milyen ótvar anyagokból készült nagyon menő, nagyon újrahasznosított design centerbe való cuccokkal. Én tudom, hogy ezek mind merő jószándékból és jó indulatból születnek, de nálam kiverik a biztosítékot. Úgy érzem, hogy az érték helyett, a míves és a tartós, az igényes és a megmunkált helyett többnyire valami álságos jópofaságot tolnak az előtérbe és hitetik el róla, hogy az bizony nagyon is helyénvaló és értékes. Nem szeretnék senkit megbántani, bár lehet, hogy fogok, de egyre inkább úgy érzem, hogy újra kéne gondolni az újrahasznosítást - legalább is a kreatív hétköznapok szintjén.
nagyon szívemből szóltál
VálaszTörlésmelléd állok